Az okosételek nem csupán könnyebbé teszik az elfoglalt menedzserek, egyetemisták és sportolók életét, de a környezetet is óvják. Vannak, akik ennél is tovább mennek, és úgy gondolják, az okosételek jelentik az emberiség számára az egyetlen fenntartható táplálkozási formát – úgyhogy jobb, ha közelebbről is megismerkedünk velük.

– Mi a baj a jelenlegi étkezési szokásainkkal? – kérdeztük Carlos Ucha Lozanótól, a spanyol Satislent Smartfood egyik alapítójától és üzletfejlesztési vezetőjétől.

– Az Európai Unióban évente körülbelül 88 tonna élelmiszert dobunk ki, amelynek eredeti értéke meghaladja a 143 milliárd eurót. A helyzet az Egyesült Államokban is ugyanilyen rossz, ahol a megtermelt ételek 40 százaléka kerül a kukába. Ehhez adjuk hozzá azt a két tényt, hogy az amerikaiak 66 százaléka túlsúlyos, mialatt a világon minden hetedik ember éhezik.

Mindez azt jelenti, hogy fejlesztenünk kell azon, ahogyan az ételeket előállítjuk, tároljuk és elosztjuk, már csak annak érdekében is, hogy minimalizáljuk az étkezési szokásaink ökológiai lábnyomát. További probléma, hogy a fejlett országokban mára a legtöbben tudják, hogy az egészséges étkezés nagyon fontos, de sokan közülük mégis egészségtelen ételeket fogyasztanak, egyszerűen azért, mert nincs idejük, energiájuk vagy pénzük a helyes étkezésre.

– Hogyan néz ki az okosételek tudományos háttere? Egyszerű vagy komplex termékekről beszélünk?

– Első ránézésre az okosételek néhány poralakú összetevő keverékéből állnak, tehát nem bonyolultak. Ennek ellenére számos tényezőt kell szem előtt tartani, amikor egy új termék receptúráját összeállítjuk. Figyelembe kell venni például, hogy néhány fogyasztó kizárólag, vagy szinte kizárólag az adott termék segítségével fogja fedezni tápanyagszükségletét. Ezért az adott termék hosszú távú élettani hatása rendkívül fontos, ugyanakkor ezt a hatást nehéz tesztelni, és így szükség van szakértők bevonására. A tápanyagtartalom mellett pedig természetesen fontos az elkészült termék íze és állaga is, sokan csak akkor fogják elfogyasztani, ha ezeket is elfogadhatónak találják.

– Mi a Satislent története? Kezdve azzal, hogy a céget mikor alapítottad…

– A Satislentet a bátyámmal alapítottuk 2016-ban. Ekkorra már rendszeresen fogyasztottuk egy másik okosételgyártó termékeit, és láttuk a lehetőséget abban, hogy helyi és minőségi spanyol összetevőkből készítsünk egy saját receptet. Ráadásul a konkurens termék összetevői között volt néhány olyan, amivel nem értettünk egyet – ilyen volt például a maltodextrin magas aránya, vagy bizonyos olajak jelenléte a receptben. Úgy gondoltuk, hogy egy saját terméket szívesebben és nagyobb biztonsággal fogyasztatnánk a mindennapjainkban. Ezért elkészítettük a Satislent első változatát saját magunk számára, és elkezdtük folyamatosan fejleszteni. Aztán, jó néhány variációval később, a kezünkben volt egy termék megfelelő ízvilággal, tápanyagtartalommal és textúrával, és így készen álltunk arra, hogy továbblépjünk, és 2017 januárjában megalakítsuk a cégünket.

Névjegy

Carlos Ucha Lozano Madridban született és nevelkedett a testvérével együtt, akivel a Satislentet megalapította. Mindig is rajongott a tudományokért és a technológiáért, így egyetemi tanulmányai után mérnöki végzettséget szerzett. Carlos aktív életet él, így az okosételeket azért kezdte el fogyasztani, hogy több ideje maradjon a hobbijaira és a családjára. Szeret futni, és szereti a tudományos-fantasztikus irodalmat. A hagyományos ételek közül a kedvence a gazpacho, amely egy hidegen tálalt tradicionális, paradicsom alapú spanyol zöldségleves.

– Ez így nagyon egyszerűen hangzik, de a valóságban mennyire volt bonyolult?

– Először nekünk kellett szakértővé válnunk, és tanulmányoztunk minden információt, ami az okosételekkel kapcsolatban fellelhető volt. Akkoriban a Soylent és a Joylent volt a piac két legnagyobb szereplője, de már rengeteg információ elérhető volt az okosételekről. Ezután kapcsolatba léptünk egy táplálkozási specialistával és élelmiszermérnökkel, aki segített kiválasztani a megfelelő összetevőket, és megalkotni a kiegyensúlyozott okosétel alapelveit. De még mindig hátravolt maga a termékfejlesztés, amelynek hosszú folyamata során számos termékvariációt hoztunk létre, majd értékeltük ezeket egyesével.

– A Satislent milyen fő összetevőkből áll, és miért tesznek ezek jót velünk?

– A Satislent fő összetevői a zabliszt és a gofio. Az utóbbi pirított kukoricaliszt, egy tipikus alapélelmiszer a Kanári-szigeteken, amelynek gyökere egészen a guancs hagyományokig vezethető vissza. A zabliszt és a gofio együtt adja a Satislent fő energiaforrását. Mindkettő gazdag rostokban, ásványi anyagokban, vitaminokban és lassú felszívódású szénhidrátokban. Mindkettő teljes kiőrlésű gabonaféle, amelyet a szervezet főzés nélkül meg tud emészteni, és amelyek hosszú időre biztosítják a szükséges energiát és a telítettséget.

– És mitől spanyolos a spanyol okosétel?

– A Satislent és más okosételek között a fő különbség a prémium összetevők – a gofio és az olívaolaj – jelenléte. Az Ibérirai-félsziget már a Római Birodalom kora óta az olívaolaj fő termőhelye. Jelenleg az andalúziai régióban található a világ legtöbb olívafája. Ez az egyik legtöbbre értékelt konyhai alapanyag Spanyolországban, bárhova megyünk vendégségbe, mindenhol találunk egy üveggel. A gofio pedig nagyon népszerű a Kanári-szigeteken, ahol a belőle készült lepényt az emberek szívesen fogyasztják reggelire vagy más étkezések kiegészítésére. Szintén ősi élelemről van szó: a guancsok voltak a Kanári-szigetek őslakosai, akik időszámításunk kezdete előtt ezer évvel érkeztek a szigetcsoportra. Mindkét összetevő sok, a szervezet számára hasznos anyagot tartalmaz, így gazdaggá és egyedivé teszik a Satislentet.

– Néhány más összetevő viszont talán magyarázatra szorul. Például a maltodextrin és a szója. Miért vannak ezek jelen a termékben?

‒ A maltodextrin a gyors felszívódású szénhidrátok forrása. Amikor egy okosétel receptjét elkészítjük, tipikusan arra törekszünk, hogy a gyors és a lassú felszívódású szénhidrátokat optimális arányban kombináljuk egymással. Fontos, hogy az étel minél gyorsabban csillapítsa az éhséget, ugyanakkor hosszú időre biztosítsa a telítettséget és az energiát. A maltodextrin és a lassú felszívódású szénhidrátok – például a zab – kombinációja segít ezt a célt elérni. Emellett a maltodextrin mennyisége a Satislentben nagyon alacsony, és leginkább más összetevők vivőanyagaként használjuk.

A szója ásványi anyagokban, vitaminokban, rostokban, fehérjében és szénhidrátokban is gazdag. Minden a szójával kapcsolatos kritikus cikkre jut egy másik, amely a pozitív élettani hatásait emeli ki. Amikor a táplálkozásról beszélünk, fontos tudnunk, hogy szinte mindennek van negatív hatása akkor, ha a fogyasztását túlzásba visszük, és csak azon az egy összetevőn élünk – és ez a szójára is igaz. Ugyanakkor, ha a Satislentet fogyasztjuk, akkor a számos összetevő optimális kombinációjáról beszélünk, amelyek együttesen adnak ki egy tápanyagokban gazdag ételt. Emellett fontos kiemelni, hogy a szójával kapcsolatos kritikák általában a genetikailag módosított szójára vonatkoznak. Európai cégként a Satislentben viszont nem használunk genetikailag módosított összetevőket!

– Milyen visszajelzések érkeztek a vásárlóktól?

– A spanyol fogyasztók egyértelműen vártak arra, hogy egy helyi márka is elérhetővé váljon az okosételek piacán. Ők nagyra értékelik, hogy helyi összetevőket használunk, és a receptünket is kedvelik. Szinte kizárólag pozitív visszajelzéseket kapunk. A magyar piacon csak néhány hónapja elérhető a termékünk, de az első visszajelzések itt is pozitívak, a magyarok is kedvelik a receptünket. Egyébként szoros a kapcsolatunk a vásárlóinkkal: rendszeresen elmondják nekünk a véleményünket, és sokszor még különböző ötletekkel is segítik a munkánkat.

– Végül engedj meg egy kis kötözködést is: nem gondolod, hogy az okosételek elveszik tőlünk az evés örömét?

– Természetes, hogy az evés nem csupán arról szól, hogy a testünket feltöltsük üzemanyaggal, de fontos társasági esemény is. Ez egy olyan üzenet, amelyet mi is mindig hangsúlyozunk. Fontos megtanulni a különbséget, hogy mikor kell „okosan” étkezünk, és mikor tegyük az étkezést fontosabb, társasági eseménnyé. Például nem gondolom, hogy a családom vagy a párom jól reagálna arra, ha a vasárnapi ebédhez egy shakerrel ülnék oda. De ezt sosem próbáltam, és nem is szeretném kipróbálni, egyszerűn azért, mert nem ez az a szituáció, amikor okosételt eszek. A Satislentet jellemzően akkor fogyasztom, amikor egyedül vagyok, és ez lehetővé teszi számomra, hogy jobban gazdálkodjak az időmmel, és pénzt is spóroljak az étkezésen. Így pedig több időm és több lehetőségem marad arra, hogy értékes közös időt töltsek el a párommal és a családommal.

Az okosétel

Az okosételek jellemzően olyan porkeverékek, amelyek különböző, finomra őrölt ételekből állnak, és amelyeket vízzel vagy tejjel elkeverve teljes értékű, egy főétkezést helyettesíteni képes folyékony ételt kapunk. Az okosételek receptjeit általában élelmiszermérnökök, dietetikusok és szakácsok segítségével állítják össze, annak érdekében, hogy az elkészült élelmiszer a lehető legjobb tápértékkel rendelkezzen. Noha az okosételek nem a Michelin-csillagos gasztronómia csúcsát jelentik, az ízviláguk jellemzően kellemes – így a fogyasztásukkal többet nyerhetünk az egészség, mint amennyit veszítünk az élvezetek oldalán.

A cikkhez alul tudsz hozzászólni, és mások hozzászólásait is ott olvashatod.

Ha tetszett a cikk:

Feliratkozás a magazinra

Ha nem szeretnél lemaradni a következő cikkről:


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

×