Egy diéta célja nem csupán a fogyás, felkészülés a nyári strandszezonra (ezzel egyébként is elkésett, aki már holnap belefogna), hanem az általános jó közérzet fenntartása, sőt: az agy egészségének megőrzése. A mediterrán és a DASH diétát ötvöző MIND diéta jó hatással van az agy működésére is.

A mediterrán diéta elsősorban a friss idényzöldségekre és gyümölcsökre épül, a DASH diéta pedig a vérnyomást és a koleszterinszintet csökkentő táplálékokra. A MIND diétát megalkotó Martha Clare Morris kutató és táplálkozási szakértő kifejezetten azért építette fel ezt az étrendet, hogy segítségével megelőzhető legyen az Alzheimer-kór a 65 éves és idősebb embereknél. A British Journal of Nutrition 2021-es tanulmánya megállapította, hogy a MIND diétát tartó emberek körében csökkent a szív- és érrendszeri megbetegedések, például a magas vérnyomás, a szívroham és a sztrók kockázata – tehát érdemes követni fiatalabb korban is.

A MIND diéta nem szigorú szabályrendszer, inkább csak ajánlásokat fogalmaz meg arra vonatkozóan, mit együnk és mit ne együnk. Tíz javaslat és öt tiltás szerepel ezek között.

Ami „tilos”:

  • vaj és margarin – napi egy evőkanállal többet semmiképp!
  • sajt – hetente egyszer megengedett (természetesen aznap nem az egész heti mennyiséget…)
  • vörös húsok – lehetőleg ezt is csökkentsük heti egy-két alkalomra, és ebbe beletartoznak a felvágottak is!
  • olajban sült, rántott ételek
  • sütemények, édességek – a nagy melegben jólesik egy fagylalt, ésszerű határon belül megengedett

Ami ajánlott:

  • zöld, leveles zöldségek – a javasolt mennyiség lehetőleg mindennap!
  • olajos magvak – diófélék, mogyoró, mandula, szintén lehetőleg naponta egy-egy marékkal
  • bogyós gyümölcsök – itt a szezonja!
  • hüvelyesek – bab lencse, sárgaborsó stb. hetente legalább négy alkalommal
  • olívaolaj – ha tehetjük, használjuk a főzéshez is
  • teljes kiőrlésű gabonák
  • halak – legalább hetente egyszer
  • baromfi – vigyázat!, nem mindegy, hogyan készítjük el

A MIND diéta mellőzi a napi kalóriaszámlálgatást, sőt, a nap végére még egy „jutalmat” is tartogat: az ajánlások között szerepel ugyanis napi egy pohár vörösbor is!

A cikkhez alul tudsz hozzászólni, és mások hozzászólásait is ott olvashatod.

Ha tetszett a cikk:

Feliratkozás a magazinra

Ha nem szeretnél lemaradni a következő cikkről:


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

×