Összes mutatása

Anyajegyek – Mikor érdemes orvoshoz fordulnunk?

A bőr az emberi szervezet legnagyobb szerve, mégis sokszor megfeledkezünk róla, pedig a mindennapok során sok olyan hatásnak van kitéve, amelyek károsíthatják rétegeit. Bizonyára mindenki hallott a rendszeres szűrővizsgálatok fontosságáról, mégis sokan még sosem keresték fel ezzel kapcsolatban bőrgyógyászukat.

A legtöbb anyajegyet érdemes rendszeresen kivizsgálni, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy ártalmatlanok, nem alakulhatnak ki belőlük szövődmények. Különösen fontos ez a kisgyerekek esetében, amikor új anyajegyek jelennek meg bőrükön.

Az anyajegyek színes pigmentfoltok a bőrön, amik születéskor vagy nem sokkal azután mutatkoznak. Ezek közül sok 5-10 éves korig eltűnik, felszívódik, mások pedig velünk maradnak életünk során. A hormonok változásának hatására is megjelenhetnek, tinédzserkorban, korai felnőttkorban vagy akár terhesség alatt is.

Az anyajegyek igen változatosak. Vannak, amik laposak, míg mások kiemelkednek a bőrből. Lehetnek sötét- vagy világosbarnák, pirosak vagy akár kékes árnyalatúak is. Anyajegyszűrés során a bőrgyógyászok minden anyajegyet megvizsgálnak mérettől, színtől és elhelyezkedéstől függetlenül.

Miért fontos, hogy rendszeresen részt vegyünk szűrővizsgálatokon?

A rendszeres szűrővizsgálatok során időben felfedezhetőek a különféle bőrbetegségek. Különösen fontos szerepet játszik a bőrrák korai felismerésében. A melanoma a bőrrák egy fajtája, ami a bőrünkben lévő festékanyagot termelő sejtekből (melanociták) jön létre. Ezen sejtek kontrollálatlan növekedéséből alakulhatnak ki melanomák. Mivel az anyajegyekben több festékanyag van, mint bőrünk többi részén, ezért érdemes kiemelt figyelmet fordítani rájuk.

Mikor érdemes ellátogatni szűrővizsgálatra?

Sok szűrővizsgálathoz hasonlóan, anyajegyszűrésen is ajánlott évente legalább egyszer részt vennie mindenkinek.

A vizsgálat általában nem tart tovább 15-20 percnél, és teljesen fájdalommentes, mivel az orvos csak a bőr felületét vizsgálja meg dermatoszkóp (a bőrre helyezhető mikroszkóp) segítségével. A vizsgálat során az orvos minden anyajegyet egyesével megnéz. Az éves rutinlátogatáson kívül érdemes felkeresni bőrgyógyászunkat abban az esetben, ha:

  • elváltozásokat tapasztalunk anyajegyeinken,
  • új anyajegyeket veszünk észre magunkon,
  • van olyan anyajegyünk, ami olyan helyen található, ahol a mindennapok során könnyen megsérülhet,
  • gyakran látogatunk szoláriumokat, bőrünk sokszor van kitéve a nap sugarainak,
  • nagyon sok anyajegy van testünkön,
  • bőrünk világos, leégésre hajlamos,
  • már kezeltek bőrrákkal.

Mit tehetünk bőrünk, ezáltal anyajegyeink védelméért?

Kerüljük az UV-sugárzást. Mindig használjunk fényvédőt, és lehetőleg kerüljük a szoláriumokat és a hosszas napozással eltöltött órákat. Különösen figyeljünk oda a gyerekekre is, amikor a szabadban játszanak, kenjük be őket naptejjel, adjunk rájuk sapkát, pólót. Az UV-védelemre nemcsak nyáron kell odafigyelni – különösen igaz ez a nagyon világos bőrű emberekre -, hiszen a napsugaraknak az év minden szakában ki van téve bőrünk.

A rendszeres vizsgálatok mellett érdemes havonta önvizsgálatot végezni magunkon annak érdekében, hogy az esetleges elváltozásokat a lehető leghamarabb felismerjük.

Ezek időben történő felismerése, a korai diagnózis jelentősen csökkentheti további szövődmények és betegségek kialakulását. Az önvizsgálat persze nem nyújt elegendő védelmet, hanem az orvosi vizsgálat kiegészítőjeként alkalmazandó.

Önvizsgálat során könnyen észrevehetők az anyajegyeken bekövetkezett esetleges változások. A vizsgálat során, ha tehetjük, kérjünk segítséget egy családtagunktól, barátunktól, aki az olyan anyajegyeket is meg tudja vizsgálni, amiket mi elhelyezkedésük miatt nem, vagy csak nehezen látunk (például a fejbőrön, háton).

Vizsgáljunk meg minden anyajegyet testünkön, ne felejtkezzünk meg a lábszáron, háton, láb- és könyökhajlatban lévőkről sem.

Kifejezetten a melanoma észlelésére alkalmas önvizsgálati módszer az A-B-C-D-E módszer, aminek segítségével hatékonyan felfedezhető bármilyen elváltozás bőrünkön. Ha ezek alapján felmerül bennünk bármilyen kétely, mindenképpen forduljunk bőrgyógyászhoz.

  • A (asymmetrical) – mint aszimmetria. Van-e olyan anyajegyünk, ami aszimmetrikus vagy szokatlan formájú?
  • B (border) – mint szélek. Van-e olyan anyajegyünk, aminek szélei egyenetlenek, elmosódottak?
  • C (color) – mint szín. Van-e olyan anyajegyünk, aminek színe egyenetlen, szokatlan?
  • D (diameter) – mint átmérő. Van-e olyan anyajegyünk, aminek az utóbbi időben megváltozott a mérete?
  • E (evolving) – mint változás. Van-e oly anyajegyünk, ami az elmúlt pár hétben megváltozott?

A testen elhelyezkedő anyajegyekre mindenkinek érdemes odafigyelnie, azokat rendszeresen, lehetőleg évente, ha szükséges, félévente megnézetni orvosunkkal. A megfelelő védekezéssel és rendszeres vizsgálatokkal csökkenthetjük a betegségek kialakulásának lehetőségét és időben cselekedhetünk problémás elváltozások esetén.

Abban az esetben, ha bármilyen aggodalom felmerül bennünk anyajegyeinkkel kapcsolatban, mindenképpen forduljunk bőrgyógyászhoz.

Kiemelt kép: Ximena Mora fotója a Pexels oldaláról

A cikkhez alul tudsz hozzászólni, és mások hozzászólásait is ott olvashatod.

Ha tetszett a cikk:

Feliratkozás a magazinra

Ha nem szeretnél lemaradni a következő cikkről:


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük