A legtöbben igyekszünk odafigyelni arra, hogy helyesen együnk. Ezért sok alapanyagot lecserélünk valami másra, amiről azt gondoljuk, hogy az egészségesebb. De eközben néha észrevétlenül megnöveljük a kalóriabevitelünket, így az egészségesebb étkezésnek köszönhetően felszaladhat ránk néhány plusz kiló.

Cseréljük a tábla csokoládét olajos magvakra, a búzalisztet zablisztre, a cukros szörpöt 100 százalékos narancslére. Így egészségesebben étkezünk, legalábbis abban az értelemben, hogy a sok olyan mikrotápanyagot (rostot, vitamint, ásványi anyagokat) is magunkhoz veszünk, amelyekre a testünknek szüksége van.

Az egészséges azonban nem egyenlő a fogyókúrással vagy diétással, és csak azért, mert valamiben több mikrotápanyag van, még nyugodtan lehet benne több kalória (makrotápanyag) is.

Íme egy gyorséttermi menü és 20 dkg egészséges csemege összehasonlítása:

Az illusztráción egyébként 20 deka magnál és aszalt gyümölcsnél jóval több látható, 10 deka dióbél és 10 deka aszalt sárgabarack egyáltalán nem sok.

Fontos azonban, hogy a kalóriabevitel csak az érem egyik oldala. Míg a gyorséttermi menü szegény hasznos mikrotápanyagokban (és sok egészségtelen összetevőt tartalmaz), addig a dióban például sok a B- és az E-vitamin, emellett réz, mangán, cink, magnézium, kalcium, kálium és szelén is megtalálható benne, a jótékony hatású omega-3 zsírsavakról nem is beszélve.

A szárított gyümölcsök szintén a különböző tápanyagok jó forrásai, beleértve az olyan ásványi anyagokat, mint a kálium, a magnézium, a foszfor és a vas. Az aszalt sárgabarack megtartja a nyers gyümölcs vitaminjainak egy részét is, emellett rosttartalma segíti az emésztést.

Ha azonban az a cél, hogy megszabadulj néhány kilótól, akkor érdemes figyelembe venned, hogy az egészséges alternatívák sokszor ugyanannyi, vagy még több kalóriát tartalmaznak.

  • Például a zabliszt 100 grammjában 404 kalória van, míg 100 gramm búzalisztben csak 337.
  • Egy tábla (100 gramm) Milka csokiban kb. 530 kalória van, míg 100 gramm dióbélben 686.
  • 3 dl málnaszörpben kb. 50 kalória van, míg 3 dl 100%-os narancslében kb. 130 kalória.

A másik oldalról pedig mindez azt is jelenti, hogy egy-egy egészségtelennek mondott édességtől nem kell úgy tartani, mint a tűztől. Ha egy este az olajos magvak helyett egy tábla csokira vágysz, akkor edd meg azt. Kalóriában valószínűleg ugyanott fogsz tartani. Csak emellett ne felejts el gondoskodni a mikrotápanyagok beviteléről sem.

Egy Ambronite, Satislent vagy ChiaShake turmix segít ebben, mivel ezek fehérjék és a lassú felszívódású szénhidrátok mellett vitaminokat, ásványi anyagokat és rostokat is tartalmaznak.

A cikkhez alul tudsz hozzászólni, és mások hozzászólásait is ott olvashatod.

Ha tetszett a cikk:

Feliratkozás a magazinra

Ha nem szeretnél lemaradni a következő cikkről:


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

×