Összes mutatása

Ez történik a szervezetedben, ha egy hónapig nem iszol alkoholt

A száraz november nagyon jó lehetőség arra, hogy jobban megismerd az alkoholhoz fűződő viszonyodat és saját magadat is. A legtöbb ember számára napról napra könnyebbé válik a kihívás teljesítése, nem beszélve a számos pozitív hatásról, amit megtapasztalnak.

Ha részt veszel a száraz november kihívásban, valószínűleg már egy hét után nyugodtabb éjszakák várnak rád, kisebb adagokat fogsz vacsorázni, a bőröd pedig megfiatalodik és letisztul. Egyébként még a pénztárcád is örül majd ennek a próbatételnek.

Az első 72 óra

Tévedés azt gondolni, hogy az alkoholfogyasztás maximum 24 órára terheli le a szervezetünket, hiszen nagyon ritka és kirívó eset az, ha valaki három napig másnapos. Attól még, hogy te nem érzékeled a tüneteket, a tested keményen dolgozik azon, hogy megszabaduljon az alkoholtól. A lebontás komoly feladat, egy átlagos szervezet óránként körülbelül 0,1 gramm alkohollal képes megbirkózni testsúlykilogrammonként. (Természetesen van, akinek kevesebb és van, akinek több idő szükséges a lebontáshoz.) Egy 60 kilós ember esetében ez például azt jelenti, hogy egy doboz sör után a szervezetnek kicsit több mint 2,5 órára van szüksége ahhoz, hogy képes legyen lebontani az alkoholt.

Mivel az alkoholfogyasztás megterheli a májat, összezavarja a szénhidrát-anyagcserét is, ami kihat a vér inzulinszintjére, ezért érzékelhetjük azt, hogy ilyenkor szívesebben fogyasztunk magasabb szénhidráttartalmú ételeket. Ezért ha nem iszunk alkoholt, az első 72 óra elteltével csökken a szénhidrátok utáni sóvárgás is.

1 héttel később

Az alkoholfogyasztás miatt általában feszültebbé válik az alvás, és csökken a pihentető jellege, ami az ébren töltött időszakra is hatással van. A nem megfelelő minőségű alvás miatt napközben jelentkezhet például figyelem- és/vagy memóriazavar is. Ha az életed szerves része a napi egy pohár alkoholos ital, akkor lehet, hogy fel sem tűnik, hogy nem alszol eleget. A száraz november alatt ezért megfigyelheted azt is, hogy hogyan változik a kipihentséged szintje. Az első hét elteltével komoly változásokat fogsz észlelni.

Emellett a jó alvásnak is köszönhetően a bőröd egyre szebb és kisimultabb lesz, és még az apró bőrhibák is kezdenek eltűnni. Vízhajtó hatása miatt az alkohol szárítja a bőrt, így ha a szervezeted a megfelelő mennyiségű folyadék birtokában van, a bőröd hidratáltabbá és ragyogóbbá válik.

Száraz november kihívás

1 hónap múlva

A máj felelős a szervezet méregtelenítéséért, szerepet játszik a hormonszint alakulásában, és az anyagcsere egyik fontos szereplője. Mivel az alkohol tulajdonképpen méreg (5 ezrelék véralkoholszint felett halálos kimenetelű), és a májat leterheli a folyamatos méregtelenítés, ezért nem meglepő, hogy jót tesz neki egy kis pihenés. Ennek hatásaként egy hónap alatt már észrevehetően javulni fog az immunrendszered, és a súlyod is könnyűszerrel csökkenhet. Körülbelül 1,5 kilogramm mínusszal számolhatsz, ha a száraz november elkezdéséig napi rendszerességgel fogyasztottál alkoholt. (Természetesen ez függ a jelenlegi súlyodtól, étkezési szokásaidtól is.) Ráadásul több energiád marad a fontosabb dolgokra.

A száraz november programnak a fő célja az, hogy megtapasztald ezeket a pozitív hatásokat, feltérképezd az alkoholhoz fűződő viszonyodat, és a későbbiekben megfontoltabban dönthess, ha alkoholfogyasztásról van szó.

Részt veszel a kihívásban?

Csatlakozz hozzánk a Facebookon, Instagramon vagy a Facebook csoportunkban, hogy megoszthasd az élményeidet, és erőt meríthess mások történeteiből. Ha egyedül félsz elkezdeni egy ilyen drasztikusnak tűnő kihívást, akkor biztasd a barátaid, hogy csatlakozzanak hozzád, hiszen együtt minden könnyebb!

Kuponkód

A megszokás nagy úr. A sör és a bor is igen finom tud lenni. Ezért érdemes előre gondolni az estékre, és feltankolni a konyhaszekrényeket a megfelelő helyettesítő termékekkel.

A cukoros üdítőitalokat és a rengeteg kalóriát tartalmazó cukros gyümölcsleveket nem ajánljuk. Gondolkodj inkább különböző teákban, limonádékban! Próbálj ki egy pár smoothie receptet.

Mi is szeretnénk egy kis segítséget is nyújtani, hogy jobban tudd tartani magad a fogadalmadhoz. Ezért létrehoztuk a „szaraznovember” kuponkódot, amellyel november 30-ig 10% kedvezményt kaphatsz a termékeinkből a webáruházban. Használd ezt a vásárlásaid során (idézőjelek nélkül). Hidd el, a tested meg fogja hálálni!

Fontos tudatosítanod, hogy nem minden kalória ugyanolyan. Míg az alkoholtól csak éhesebb leszel, egy smoothie kellemesen eltelít, és ugyanakkor mikrotápanyagokkal (rostokkal, vitaminokkal, ásványi anyagokkal) is feltölt.

Nézd csak!

ChiaShake vs Sör

A cikkhez alul tudsz hozzászólni, és mások hozzászólásait is ott olvashatod.

Ha tetszett a cikk:

Feliratkozás a magazinra

Ha nem szeretnél lemaradni a következő cikkről:


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

×