Esti nassolás, túl sok chips és fagylalt, rendszeres sörözés – van olyan rossz szokásod, amin szeretnél változtatni? Cseréld le valami egészségesebbre, segítünk az indulásban!

Úgy tartják, hogy a súlycsökkenés 80 százalékban a táplálkozáson múlik. Azt is mondják, hogy a fogyás úgy működik, hogy kevesebb kalóriát kell bevinned, mint amennyit a tested egy nap alatt eléget. Mindez elég egyszerűnek hangzik, de a gyakorlatban sajnos mégsem ennyire egyszerűen működik.

Már a kalóriák számolgatása sem mindig egyértelmű. Egyrészt persze igaz az, hogy 1 kalória az mindig 1 kalória. Azonban a különböző energiaforrásokból származó kalóriákat különböző módon dolgozza fel a testünk, így az egészségünk szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy az adott kalória miből származik. Hozzátesszük még, hogy az egészségtelen ételek általában több kalóriát tartalmaznak, még olyankor is, ha az adag nem tűnik nagynak.

Ez a gondolatmenet vezet oda, hogy a változáshoz elsősorban az egészségtelen szokásaidon kell változtatnod. A legtöbb embernek a délutáni és esti nassolással szokott problémája lenni. Például túl hosszú idő telik el az ebéd és a vacsora között, és ezt csak csokiszeletek segítségével lehet átvészelni. Vagy túl hosszú idő telik el a vacsora és a lefekvés között, így az ágyba bújás előtt még belefér egy kis fagylaltozás vagy chips ropogtatás. Nos, ezek a rossz szokások hosszú távon nincsenek jó hatással az egészségre.

Légy őszinte!

Ha most azt gondolod: „Oké, eljött a pillanat mondjunk le a csokiról, habár kezdhetném egy kevésbé fontos rossz szokásommal is, ami kisebb lemondással járn.”, akkor itt és most el kell mondanunk, hogyha követed ezt a gondolat menetet, nagyon könnyen elbukhatsz. Légy őszinte magadhoz! Csak így érhetsz el eredményeket rövid idő alatt, és ehhez tényleg szükség lesz a rossz szokásaid megváltoztatására.

Ne kínozd magad!

De ez nem jelenti azt, hogy az adott szokást egyik napról a másikra le kell nulláznod. Ha például eddig minden este ettél egy pálcikás jégkrémet, akkor nem örökre lemondanod erről az örömről. Próbálkozz meg elsőként azzal, hogy csak 1-1 este nem eszel jégkrémet. Ehelyett illessz be az életedbe egy pár új, egészséges szokást. Ha például megkívánod a jégkrémet, egyél előtte valami egészségeset. Ha pedig az egészséges étel után is a jégkrémre vágysz, akkor ne tartsd vissza magad. A legrosszabb esetben már ettél valami egészségeset, és így a gyomrod már tele van valamennyire. Ez pedig segít megakadályozni, hogy az egy jégkrémből kettő legyen.

Ez egy maraton

Míg a legtöbben rövid távon – néhány hetes fogyókúrákban – gondolkodnak, addig valójában az egészséges életmód kialakítása egy hosszú távú folyamat.

A néhány hetes diétáknak, fogyókúrás készítményeknek jellemzően mindig az a vége, hogy visszaszeded eredeti súlyodat. Az egészséges szokások viszont segítenek beállítani az optimális súlyod egész életeden keresztül.

A formula

1. Találd meg az egészségtelen szokásaidat

Egészségtelen szokás lehet például:

• a nassolás
• a túl sok transzzsír fogyasztása (származhat chipsből, fánkokból, de akár kávéfehérítő porból is)
• túl sok finomított cukor (származhat üdítőkből, cukorkákból, lekvárokból, gabonapelyhekből)
• rendszeres alkohol fogyasztás (esti sörözés)

Transzzsírok

2. Döntsd el, melyik rossz szokásoddal tudsz foglalkozni

Ne próbálj meg egyszerre minden káros szenvedélyedről lemondani, csak lépésről lépésre haladj!

3. Válassz egészséges alternatívát

Például próbáld ki, hogy készítesz egy egészséges smoothie-t az egészségtelen cukros üdítő helyett.

Itt találod a Jókedv Smoothie, itt pedig az Agyturbózó Smoothie receptjét.

Ambronite Jókedv Smoothie

4. Tedd szokássá az egészséges alternatívát

Ez a leglényegesebb rész: át kell alakítanod az egészséges alternatívát egy szokássá. Minden alkalommal, amikor vágyat érzel az elhagyni kívánt ételre, kapj fel egy egészséges zöld smoothie-t, és idd meg, mielőtt elgyengülnél.

5. Ne add fel

Ha nem látod azonnal az elvárt eredményt, ne add fel azonnal. Lehet már csak pár lépés van hátra! Kérdezd meg magadtól, hogy valóban rászántad-e magad, hogy lemondj a rossz szokásaidról? Az egészséges alternatívád biztosan megfelelő? Elég következetes voltál?

6. Ne hagyd abba

A hosszú távú siker legnagyobb ellensége a rövid távú siker. Sokan akkor hagyják abba az egészséges szokásuk követését, amikor meglátják magukon az első eredményeket. Ilyenkor könnyű lazítani a gyeplőn, és visszacsúszni oda, ahonnan elindultunk. De te ne add fel. Ha kicsit letértél a helyes útról, akkor egyszerűen térj vissza arra.

Hogyan segíthet az Ambronite?

Pontosan az egészséges alternatíva keresése végett érdekes az Ambronite, mivel jó választási lehetőség a rossz szokások elleni harcban. Az alap Ambronite smoothie kevesebb, mint egy perc alatt készen van. Csak össze kell ráznod a port vízzel vagy mandulatejjel, és könnyedén elviheted magaddal bárhova.

Ez egy óriási előny, mivel az egészséges alternatívaként követni kívánt szokás a legtöbbször az időhiányon bukik meg. Almát, mandulát, zabpelyhet, spenótot, áfonyát, feketeribizlit és algákat nem lehet egyetlen perc alatt házilag összekeverni, ehhez bizony idő kell.

A másik buktató amiről érdemes beszélni pedig az, ha az egészséges alternatíva nem elég tápláló.

A testnek kalóriára és mikrotápanyagokra is szüksége van. Ha például egy reggeli kakaóscsigát szeretnél helyettesíteni egy almával, az nem biztos, hogy működni fog.

Egy kakaóscsigában 250-300 kalória van. Egy almában kb. 70-80. Ez azt is jelenti, hogy a tested nem biztos, hogy délig elüzemel egy almán. Ha pedig folyamatosan éhes vagy, az semmi jóra nem vezet!

Egy kanálnyi Ambronite viszont 160 kalóriát tartalmaz. Ha ezt összekevered 2 dl mandulatejjel, már 210 kalóriánál vagy. Ha ebbe még dobsz közepes banánt, akkor már 315-320 kalóriánál jársz. Ezzel már el lehet üzemelni a déli ebédig.

Ráadásul ugyan elvileg minden kalória egyenlő tápértéket jelent, a különböző forrásokból származó kalóriákat a szervezet teljesen különböző módon dolgozza fel. Így ha a gyors felszívódású szénhidrát (kakóscsiga) helyett lassú felszívódású szénhidrátokat (Ambronite, alma) fogyasztasz, akkor sokkal kevésbé terheled le a szervezeted.

Természetesen az Ambronite nem mindenkinek megfelelő, mivel sokan idegenkednek a zöld ízektől. Számukra leginkább a ChiaShake ajánlott egy étkezés okos és egészséges helyettesítésére.

Az egészséges és az egészségtelen szokásrendszer közötti különbségeket jól szemlélteti az alábbi két ábra:
A cikkhez alul tudsz hozzászólni, és mások hozzászólásait is ott olvashatod.

Ha tetszett a cikk:

Feliratkozás a magazinra

Ha nem szeretnél lemaradni a következő cikkről:


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

×