A koronavírus-járvány közepén még mindig akadnak, akik azt gondolják, hogy megfelelő immunrendszerük szilárd védelmet nyújt a vírussal szemben, és ha erősítik magukat, ügyelnek az egészségükre, akkor más módon már nem is szükséges védekezniük. Tévednek. (Figyelem, véleménycikk következik.)

Az embernek természetes vágya, hogy úgy érezze, a saját kezében van a sorsa, hogy önmaga ura, és kontrolállni tudja a környezetét. Szeretjük ezt érezni, mert magabiztossá tesz bennünket, és lehetővé teszi, hogy kilépjünk az ajtón.

Ennek megfelelően jó érzés azt gondolni, hogy az immunrendszerünk valami olyasmi, amit könnyen tudunk befolyásolni, és ha egészségesen étkezünk, sportolunk, akkor olyan erőssé is tehetjük, hogy a különböző vírusoknak is ellenáll.

Vannak, akik egyenesen úgy gondolják, hogy az immunrendszer olyan, mint egy izom, és ha súlyzózás helyett naponta vitaminokat (vagy valamilyen szuper immunerősítő dolgot) szednek, akkor szupererős lesz az immunrendszerük is.

Sajnos tévednek. Az immunrendszer egy összetett védekező rendszer (érdemes elolvasni például ezt a cikket, vagy ezt az interjút a Házipatika oldalán), de nem erősíthető úgy, mint egy izom.

Inkább olyan, mint a hallás

Ha már párhuzamot keresünk, az immunrendszer inkább olyan, mint a hallás. Egy veleszületett képesség, amelyet nem lehet különböző gyakorlatokkal emberfeletti szuperképességé fejleszteni. Ennek megfelelően hiába hallgatózom csendben mindennap egy órán keresztül 45 fokban felfelé, mégsem lesz olyan a hallásom, mint Karl May könyvében Winnetounak, az apacsok főnökének, aki egy kilométerről is meghallja a felröppenő madár szárnycsapását.

Rontani viszont sokat tudok a hallásomon: ha néhány rock koncerten az első sorban állok, ha naponta több órán keresztül hangos zenét hallgatok, vagy ha betontörővel dolgozok füllvédő nélkül, akkor bizony romlani fog.

Az immunrendszer is ilyen: ha javítani nehéz is, de rontani könnyű a védekezőképességét. Dohányzás, mikrotápanyagokban szegény gyorsételek fogyasztása, a mozgás hiánya, de akár a tartós fáradtság, stressz – ezek mind ronthatnak immunrendszerünkön.

Fontos tehát az egészséges életmód, de nem azért, mert ezzel emberfeletti ellenállóképességre tehetünk szert, hanem azért, mert ha egészségesen élünk, akkor adjuk meg a szervezetünknek a lehető legnagyobb esélyt, hogy védekezzen a különböző fertőzésekkel és kórokozókkal szemben.

A kicsire is azt hisszük, hogy sok

Akad még egy további gyakori tévedés: általánosan túlértékeljük saját erőfeszítésünket. Akik hangoztatják, hogy az ő immunrendszerük szupererős, azok gyakran egyáltalán nem követnek egészséges életmódot.

Van, aki azt hiszi, ha hetente kétszer sportol, az már rendszeres és elegendő, a többi időt nyugodtan töltheti irodai munkával vagy a televízió előtt. Más úgy gondolja, hogy ha szed C és D vitaminokat (vagy valamilyen csodaszert), akkor áthatolhatatlan immun-páncélja lesz.

Érdemes ezért feltenni magadnak a következő kérdéseket:

  • Megvan a napi fél óra mozgás (sportolás, intenzív séta)?
  • Naponta fogyasztasz friss zöldséget és gyümölcsöt?
  • Naponta végzel valamilyen – akár csak néhány perces – meditációs gyakorlatot?
  • Naponta szaunázol / infraszaunázol, veszel hideg-meleg váltott zuhanyt?
  • Alszol eleget, és gondoskodsz a megfelelő környezetről az alváshoz?
  • Boldog és harmonikus kapcsolatban vagy a környezeteddel?
  • Részt veszel rendszeresen egészségügyi szűrővizsgálatokon?

A kérdések sora ugyan bővíthető, de ha ezekre mind igennel válaszolsz, akkor jó úton vagy ahhoz, hogy megőrizd immunrendszered természetes válaszkészségét. De azért ugye, hogy mennyi mindenre kellene odafigyelni?

Ugyanakkor ha ezekre mind sikerül is odafigyelned, még ebben az esetben is óvlak attól, hogy elbízd magad bármilyen vírussal szemben, a szervezet vírusokra adott válaszát ugyanis a genetikai háttered is befolyásolja, amelyet aztán tényleg nem tudsz fejleszteni. Ezért fontos az egyéb játékszabályok – maszkhordás, távolságtartás, fertőtlenítés, kézmosás – betartása.

(A szerző pszichológus.)

A cikkhez alul tudsz hozzászólni, és mások hozzászólásait is ott olvashatod.

Ha tetszett a cikk:

Feliratkozás a magazinra

Ha nem szeretnél lemaradni a következő cikkről:


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

×