Összes mutatása

Nem kötelező új dolgokba kezdened a koronavírus alatt

Sok cikk szól most arról, hogy hibázol, ha nem használod ki minél produktívabban azt az állítólagos „extra időt”, ami a nyakadba szakadt az otthonmaradással. Azonban egy világjárvány közepette jogod van egy kicsit lelassítani és elgondolkodni azon, hogy valóban most van-e itt az ideje az évek óta pihenő projektjeid fellendítésének.

Mivel a koronavírus megjelenése óta a legtöbbet otthon tartózkodunk, sokan éreznek nyomást, hogy átrendezzék a lakásukat, profi szakácsokká váljanak, megírják az életművüket vagy végre formába jöjjenek. Az internet folyamatos, „használd ki tevékenyen az időt” címszavakkal ellátott posztáradata csak megerősíti bennünk a késztetést, hogy produktívnak kellene lennünk a koronavírus időszakában. 

Ezzel szemben például a NordVPN a hálózatán keresztül folyó adatforgalom elemzése alapján megállapította, hogy az európai munkavállalók naponta átlagosan másfél órával dolgoznak többet, mint a járvány kitörése előtt. Ez azt jelenti, hogy sokak számára az ölükbe pottyant extra idő tömegközlekedés helyett valójában munkával telik el.

Ha észreveszed, hogy nehezebben haladnak a karantén idejére betervezett projektjeid, mint azt vártad, tudd, hogy ez egy teljesen természetes, sőt, bizonyos szempontból hasznos jelenség, ahogyan azt Aisha S. Ahmad, a Torontói Egyetem politikatudomány-professzora írja. Ahmad, aki eddigi terepmunkáit főként háború sújtotta térségekben, köztük Afganisztánban, Szomáliában vagy Libanonban végezte, de megtapasztalt járványokat, természeti katasztrófákat, szegénységet és fogságot is, komoly gyakorlattal rendelkezik a rendkívüli viszonyokhoz való hosszú távú mentális alkalmazkodásban. Szerinte mindenekelőtt térre és időre van szükségünk ahhoz, hogy elfogadjuk: jó ideig semmi sem lesz ugyanolyan, mint korábban.

Ahmad három különböző fázisban taglalja a produktivitás felé vezető utat egy olyan váratlan és extrém helyzetben, mint a jelenlegi. 

Biztonságos alapok megteremtése

Teljesen természetes, ha a krízis első heteiben nem voltál jól, tompának vagy elveszettnek érezted magad, így nem is tudtál produktív lenni. Mindez inkább azt jelzi, hogy nem vagy tagadásban, beengeded és elfogadod a szorongásaidat.

Ha rögtön három különböző új hobbiba, online kurzusba vagy háztartási projektbe kezdtél, gondolkozz el azon, hogy ezt miért tetted. Tény, hogy a produktivitás viharos időkben is jó hatással lehet rád. Ha azonban védekezési, tagadási mechanizmusként használod, és nem veszed tudomásul azt, amit valójában érzel, csak késlelteted a valós helyzettel történő tényleges szembenézést.

A professzor szerint az első időszakban elsősorban az otthonod kényelmére, valamint a családodra és barátaidra érdemes odafigyelned. Különösen fontos, hogy ekkor és ezután se legyél egyedül: tarts kapcsolatot a szeretteiddel napi szinten, támogasd őket, és fogadd el te is a támogatást, ha szükséged van rá.

Mentális átállás

Azzal, hogy biztonságban és kényelemben tudod magadat és a szeretteidet, megalkottál egyfajta stabilitást az életedben, amely a mentális átállás alapja. Ahmad szerint amint elkezdesz alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez és a folyamatos otthonléthez, egyben biztosítod, hogy később képes leszel több energiát vagy nagyobb agyi kapacitást igénylő dolgok elvégzésére. 

Ezután következhet a produktivitás

Ha elég erősek az alapjaid, idővel talán azt is észreveszed, hogy a dolgok egyre természetesebben hatnak, újra értelmet kapnak a napi feladataid, valamint rugalmasabban tudsz kezelni bizonyos helyzeteket. Ekkor érdemes nekiállnod a teendőlista elkészítésének vagy az új hobbik keresésének. Arra azonban ilyenkor is figyelj, hogy ne csússz vissza a tagadásba, vagy ne áraszd el magad munkával figyelemelterelésként. Időnként az is hasznos, ha konstruktív módon próbálsz kikapcsolni, például olvasással, filmezéssel vagy testmozgással. 

Így maradj játékban

Ha úgy érzed, felkészültél rá, de még így is gondot okoz a dolgok elvégzése, adunk néhány tippet a napjaid megszervezéséhez a Forbes ajánlásai alapján.

Állíts fel egy fontossági sorrendet

Kezdd a sürgősebb és/vagy több energiát igénylő feladatokkal. Ha ezekkel végeztél, megkönnyebbülten láthatsz neki a kevésbé fontos tennivalóidnak.

Ne végezz egyszerre több feladatot

Ha egyszerre több feladattal foglalkozol, akkor az egyes tennivalókkal többet pepecselsz, mint ha külön-külön összpontosítanál rájuk.

Ne áraszd el magad

Biztos ismerős az érzés, amikor vetsz egy pillantást a napi teendőid hosszú listájára és akkora nyomást érzel magadon, hogy végül semminek nem bírsz nekiállni. Légy realista, és csak annyi teendőt tervezz be egy napra, amennyit biztos, hogy el fogsz tudni végezni. 

Gondold át, hogy mikor vagy a leghatékonyabb

Néhányan reggel, néhányan pedig éjszaka tudunk a legjobban dolgozni. A szakértők azt javasolják, hogy tűzz ki egy olyan 2 órás időszakot a nap folyamán, amikor igazán fókuszáltan bele tudsz merülni egy fontos feladatodba.

Alakíts a szokásaidon

Ha észreveszed, hogy munka közben túl sokat nézegeted a mobilod vagy túl sokszor tartasz kisebb, nem létfontosságú szüneteket, alakíts ezeken a kontraproduktív szokásaidon. Némítsd le a telefonod vagy mondj nemet az ebéd utáni desszertre, ha úgy érzed, hogy jól jönne az a plusz 10-20 perc naponta, amely alatt több dolgot végezhetsz el, mint gondolnád.

Tarts tényleges szüneteket

Ha a gép előtt ebédelsz vagy a telefonod nyomkodásával töltöd a szünetet, az agyadnak nincs esélye felfrissülten újra a feladataidhoz látnia. Állj fel 1-2 óránként a géptől és sétálj egy keveset, menj ki a friss levegőre, vagy töltsd másféle, valóban kikapcsoló módon a szüneteidet. 

Keress külső motivációt

Meséld el az egyik barátodnak vagy családtagodnak, hogy mit szeretnél az elkövetkezendő időszakban elérni, és kérd meg, hogy kísérje veled végig a folyamatot. Egy külső szemlélő bevonásával, külső motiváció által növelni tudod a termelékenységedet, ha pedig valami nem úgy sikerült, ahogy azt szeretted volna, könnyebben ki tudjátok elemezni ennek a lehetséges okait is.

Ahhoz, hogy ilyen rendkívüli körülmények között, mint a mostani, produktív lehess, először be kell látnod, hogy jó ideig semmi sem lesz ugyanolyan, mint eddig, ezután pedig idővel és némi türelemmel alkalmazkodnod kell az új helyzethez.

Ne erőltess magadra semmit, amíg nem érzed úgy, hogy nem tagadási mechanizmusként vagy külső nyomásra, hanem saját magad miatt kezdesz egy új hobbiba vagy egy régi projekted felélesztésébe. Ha idővel magad mögött hagyod a kezdeti bizonytalanságokat és képes vagy ebben a megváltozott élethelyzetben újradefiniálni magad, talán olyan dolgokat érhetsz el, amelyeket ma még el sem tudsz képzelni.

Kiemelt kép: Andrea Piacquadio fotója a Pexels oldaláról

A cikkhez alul tudsz hozzászólni, és mások hozzászólásait is ott olvashatod.

Ha tetszett a cikk:

Feliratkozás a magazinra

Ha nem szeretnél lemaradni a következő cikkről:


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

×