A csi vajon puszta misztikum, vagy pedig olyan belső képesség, amelynek fejlesztése gyakorlati haszonnal jár a nyugati ember számára? Nem célom, hogy ezt a vitát most eldöntsem, inkább arra biztatok mindenkit, hogy egy egyszerű légzőgyakorlat segítségével próbálja ki, hogy számára tartogat-e valamit ez a mozgásforma.
Évtizedek óta tanítok karatét, illetve testnevelőként követem a modern nyugati edzéselmélet legújabb eredményeit, fejlődését. Valamilyen szintű rálátásom tehát mind a keleti, mind a nyugati megközelítésre van. Személyes meggyőződésem, hogy a távol-keleti harcművészetek, illetve a hozzájuk szervesen kapcsolódó önfejlesztő, egészségfejlesztő gyakorlatok bírnak olyan „kultúrafüggetlen” értékekkel, amelyek hasznosak lehetnek a modern, nyugati, tudatosan edző és táplálkozó ember számára.
De pontosan mi is a csi-kung? A szó maga körülbelül „csi-vel való munkát” jelent. Röviden, egy olyan kínai univerzista (taoista) alapokon nyugvó egészségmegőrző módszer, ami az univerzális energiát (a csi-t) használja a test-lélek-szellem hármas egységének a fejlesztésére. A Wai-dan chi-kung (vaj-tan csi-kung, külső chi-kung) aktív, mozgásos tevékenység, lényegében formagyakorlatok rendszere, s mint ilyen, a taj csi csuannal mutat rokonságot. A Nei-dan chi-kung (nej-tan csi-kung, belső csi-kung) koncentrációs gyakorlatok segítségével fejleszti a csi-t, ami a hindu jógával áll rokonságban.
Igen ám, kérdezhetjük, de mi az a csi? „Egyetemes, energia”, „belső erő”, persze, ez mind nagyon izgalmasan és misztikusan hangzik, de a humán élettanban jártas nyugati ember ezzel nem sokat tud kezdeni. A modern orvostudomány nem tud ilyen energiáról, nem talál a testben se csakrákat, se meridiánokat (azok a csatornák, amikben a csi a testen belül áramlik). Élesen elkülönül tehát a hagyományos távol-keleti és a nyugati orvoslás, mivel előbbi gyakorlatilag minden betegségben a csi egyensúlyának a felborulását látja.
Régóta gyakorlok néhány csi-kung gyakorlatot, amelyek során megismételhető élmények jelentkeznek. Tapasztalok általuk egyértelmű regeneráló, sőt, fejfájás, sérülések, kisebb betegségek esetében gyógyító hatást is. Csakhogy az emberi tudat öngyógyító képességét a nyugati orvostudomány és a pszichológia is elismeri, mindenféle misztikus energia nélkül.
Van tehát csi, vagy nincs? Aki netán arra számít, hogy jelen sorok írója megmondja a „frankót”, annak sajnos csalódást kell okoznom: nem tudok egyértelműen állást foglalni.
Inkább azt mondom, hajrá! Próbáljuk ki a csi-kungot, veszteni nem vesztünk vele semmit. Kiválóan kiegészíti bármelyik harcművészet gyakorlását, de akármelyik modern nyugati edzést is. Aztán, ha valakinek nem jön be a dolog, nyilván kihúzhatja a listáról.
Csi-kung gyakorlatokkal egyébként tele van az internet, bátran szemezgessünk. Én egy Wai-dan chi kung bevezető gyakorlatot ismertetnék az alábbiakban. Ehhez nem kell hozzá előzetes elméleti ismeret vagy meditációs jártasság, mindössze némi nyitottság.
- Alaphelyzet: álljunk vállszéles terpeszben, egyenes tartásban, a orrunk vertikális síkban legyen egy vonalban a köldökkel. A nyelvünk hegye érintse a szájpadlásunkat (a csi-kung állítja, hogy a csi egyenletesen kering a testünkben, ha így lezárjuk az „energiakört”). A kezek lazán lógjanak a test mellett.
- Lassan, egyenletesen az orrunkon szívjuk be a levegőt. Figyeljünk arra, hogy hasi légzéssel lélegezzünk, ne a vállunk emelkedjen, hanem a hasunkba szívjuk le a levegőt. A lélegzetvétellel párhuzamosan lassan emeljük a kezünket a fejünk fölé, tenyérrel az ég felé.
- Gyorsan fújjuk ki az orrunkon a levegőt (a has besüpped). Ha a tüdő üres, megint lassan lélegezzünk be, és képzeljük el, hogy a tenyereink közepével „lélegzünk”: ahogy szívjuk be a levegőt, fehér energia áramlik a tenyerünkbe, és ott összegyűlik, „összesűrűsödik”. Ha a tüdő megtelt, fújjuk ki megint gyorsan a levegőt.
- A kezünket most fordítsuk a fejtetőnk felé. Képzeljük el, hogy a tenyérben összegyűjtött energia elárasztja a testünket. Mintha zuhanyoznánk. Kb. 7 mp-ig tartsuk ezt a képzetet, addig a tüdő üres.
- Lassan megint szívjuk be a levegőt. Ha a tüdő megtelt, lassan fújjuk ki, és a kilégzéssel párhuzamosan lefelé fordított, egymás felé néző tenyerünket engedjük le a test előtt, az ágyék magasságáig. Fontos a mozgás és a kilégzés harmóniája: akkor érjen az ágyékhoz a kezünk, amikor a tüdőnk kiürült. Ezzel – állítólag – megtisztítjuk a testünk külső energiaburkának elülső részét.
- A továbbiakban csináljuk meg ugyanezt a folyamatot még kétszer, azzal a különbséggel, hogy másodszor a kezeket a test két oldalán engedjük le tenyérrel lefelé, harmadszor meg hátul próbáljuk ugyanezt. Ez utóbbihoz kell egy kis lazaság a vállban, mindenesetre próbáljuk minél hátrább leengedni a kezeket, a test hosszában párhuzamosan.
Ennyi hát a gyakorlat, amelyet a cikk alján videóban is megnézhetsz. Lehet, hogy melegséget, finom bizsergést fogunk érezni a testünkben, illetve a tenyerünk közepén. Lehet, hogy semmit.
De, mint mindenre, a csi-kungra is vonatkozik a szabály: eredményt csak rendszeres gyakorlással lehet elérni. A fenti gyakorlat öt perc mindössze, edzés előtt vagy után is végezhető. Lehet, hogy már elsőre megtapasztalunk egyfajta friss, feltöltött állapotot, de az is lehet, hogy csak a sokadik ismétlésre.
A cikk szerzője, a gyakorlatot bemutatja: Lajos László, testnevelő tanár, 3 danos Shotokan karate mester