Ma a közvélekedés úgy tartja, hogy a krumpli hizlaló, és sokkal jobb édesburgonyával helyettesíteni. Az igazság ezalatt az, hogy fogyókúrás szempontból bármelyiket választhatod, szinte egyenértékűek. De nézzük meg kicsit közelebbről a két növényt!

A burgonya (Solanum tuberosum) a köznyelvben krumpli, tájnyelvi nevén pedig lehet krumpedli, kolompér, vagy akár földialma, svábtök vagy pityóka (Erdélyben). A burgonyafélék (Solanaceae) családba tartozó növény, amit keményítőben gazdag gumójáért termesztenek világszerte.

A hagyományos krumpli Peru és Chile hegyvidékén őshonos, és az ott élők körülbelül 7000 éve fogyasztják. Európába a 16. században Pizarro révén került. Magyarországra 1650 körül jöhetett be bajor-osztrák közvetítéssel, de igazi elterjedése II. József magyar király adókedvezményeinek volt köszönhető.

Magyarországon ma átlagosan mintegy 50 kg burgonyát fogyasztunk el fejenként el, Portugáliában pedig kb. 150-et. (És nem Portugáliában magasabb az elhízottak aránya.)

Az édesburgonya vagy batáta (Ipomoea batatas) viszont a burgonyavirágúak (Solanales) rendjébe és a szulákfélék (Convolvulaceae) családjába tartozó növényfaj, melyet főként gyökérgumójáért termesztenek, de fiatal levelei is fogyaszthatóak. Neve ellenére rendszertanilag nem rokona a burgonyának, csak a gumói alakja hasonlít rá.

Diétás vagy sem?

Az édesburgonya termesztői természetesen azt hangsúlyozzák, hogy a batáta jól beilleszthető a fogyókúrába is. (Itt például elolvashatjuk egy termesztő oldalán, hogy hogyan fogyjunk batáta segítségével.) Az ilyen írásokat sajnos sokszor átveszik különböző magazinok is, amelyek felületes cikkekben érvelnek az édesburgonya mellett.

Nos, ezekből az állításokból annyi mindenképpen igaz, hogy az édesburgonya valóban sokkal jobban használható a fogyókúrában, mint mondjuk a tejcsokoládé vagy tejszínhab, de ha a hagyományos burgonyával hasonlítjuk össze kalóriaértékeit, akkor szinte semmilyen különbséget nem találunk.

Akkor miért és miért ne fogyasszuk?

Az édesburgonyát fogyasszuk azért, mert nagyszerű az íze. Hasonlít a krumplira, hasonlít a sütőtökre is, mégis nagyon különbözik mindkettőtől. Mivel édesebb, mint a burgonya, nyugodtan lehet kombinálni más sós, fűszeres vagy akár csípős ízekkel. Passzol sós húsokhoz, és zöld levelek és zöld fűszerek jól ellenpontozzák az ízét. Isteni krémleves is készíthető belőle.

A különleges ízt természetesen meg is kell fizetnünk, a batáta kilójáért legalább kétszer annyit szoktak kérni, mint a legjobb krumpli kilójáért, ami jelentős érv a hagyományos krumpli mellett.

Emellett a batáta sérülékeny növény, a termesztők is hangsúlyozzák, hogy óvni kell a sérülésektől és megfelelő módon kell tárolni. Vásárláskor lehetőleg ellenőrizzük, hogy nem sérült vagy penészes-e az édesburgonya, és lehetőleg a héját ne fogyasszuk. A kisebb sérüléseket mély hámozással tüntessük el, a komolyabban sérült édesburgonyát pedig ne használjuk fel, mert a penész toxikus hatású. (Ha a két növény összetételének különbségei részleteiben is érdekelnek, úgy az Alimento cikkét ajánljuk.)

Miért tartunk mégis a krumplitól?

Mint minden más köretet, a krumplit is különböző módokon lehet elkészíteni. A bő olajban sült hasábburgonya kalóriatartalma 76 helyett már 176 környékén van 100 grammonként, köszönhetően az elkészítés módjának. Egy népszerű gyorsétterem nagy sültkrumplija (150 g) már önmagában 434 kalóriát tartalmaz. Egészítsük ki ezt két adag ketchup-al, ez plusz 74 kalóriát jelent, így már 500 felett járunk. Ha jól megsóztuk, akkor pedig le lehet öblíteni egy kis cukros üdítővel (a jegestea is tartalmaz cukrot, nem csak a kóla).

De más elkészítési módok sem sokkal jobbak. A majonézes krumplisalátában sem a krumplival van a baj, hanem a többivel. A krumplipürét vagy tört krumplit is nyakon lehet önteni egy jó adag zsiradékkal az elkészítése közben. Mindez pedig teljesen más eredményre vezet, mintha a főtten fogyasztanánk, jó adag zöldleveles zöldséggel (például rukolával). A héjában sült krumplit pedig kínálhatjuk görög joghurttal és egy kis csilivel is. Az internet tele van egészséges receptekkel, itt például találsz 17 extra krumpliköretet 300 kalória alatt. Nekünk a narancsos sült krumpli zsályával és a hasselback burgonya is nagyon tetszik.

A krumpli leírásának forrása: Wikipédia



1 Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

×